CsobiBlog

CsobiBlog

A jó, a rossz és a 43

The Good, the Bad and the Ugly

2025. június 02. - CsobiBlog

unnamed_5.jpg
Csúnya szám ez a 43. Csúf. Szerintem legalábbis biztosan. Eleve páratlan. Ráadásul az első szám nagyobb a másodiknál. Tudod, az egyes helyiértéken lévőnél. Nagyon gáz! Haja is milyen…

 

A 42 legalább páros volt. Mondjuk különösebb benyomást az sem hagyott.

 

Adok neki még egy esélyt. Megfordítom. Megcserélem a számokat: 34
Nem is tudom… Párosnak páros. A kisebb szám van balról…

 

Apropó, kisebb! Gyengébb pillanataimban középhaladó büntetőtáborba küldeném azt, aki a helyesírását kanonizálta. Lehet, hogy azokat is, akik továbbra is a régi ejtésmódhoz ragaszkodtak. Ajjaj! Elképzelhető, hogy igencsak kevés példánya maradna az egyesek szerint a Szíriuszról származó büszke népnek. Hacsak nem az atlantisziak, esetleg a sumérok leszármazottai vagyunk.
Mindenesetre jól emlékszem, ahogy vért izzadva próbáltam a fejembe verni, hogy kiSebB. Még most is kiráz a hideg.

 

Na, de vissza a 34-hez! Sajnos nem emlékszem, hogy fiatalon Dennis Rodman (A Féreg) milyen életkort nem akart már megérni, de valami hasonlóra emlékszem. Vagy vegyük például Jézust! Úgy tartják 30-33 éves korára már ő is letette az asztalra a letennivalót. (Valaki legyen olyan kedves és árulja el, hogy mi lehet az, amit az asztalra le kellene tenni!) 

Szóval már a 34 is a zeniten túlinak tűnik. Azt pedig hagyjuk is, hogy 16, akarom mondani 18 évesen mit gondoltunk a mondjuk 22-nél idősebb, kivénhedt alakokról. A 34 éveseket valószínűleg egyenesen öregek otthonába küldtük volna. A 40 pluszosokat gyaníthatólag fölényes kacaj közepette hívtuk volna meg egy alkoholista felesre, ha az 500-asunk még engedi. 

 

43. Ez van, ezt lehet szeretni. Egyébként határozott szándékom megbékélni azzal, ami van. Megpróbálom megtalálni azt, amit az életem éppen aktuális szakasza ad(hat).
A gyermekeim már nem nagyon kicsik. Az eleje például egyre jobban merül bele a kamaszkorba. Ez egyébként érdekes, önreflexióra lehetőséget adó új helyzet. A kisebbet még babázom, amíg lehet. Már tudom, milyen hirtelen illan el a kisgyermekkor.

A születésnapom évértékelésre készülődéshez is jó apropó, el is olvasom gyorsan, miket hordtam össze tavaly ilyenkor…
Az előző évi hasonló bejegyzés: Januári ember tervez
…hát, nem fukarkodtam a karakterekkel, az biztos. Lássuk, mi lett a tervekből!

 

Sátorozás sajnos nem volt, de nemrég majdnem vettem egy jó árú példányt, impulzusvásárlás jelleggel. Szerencsére időben rájöttem, hogy valóban égető szükségem eddig sem volt rá. Ráadásul, ha végre egyszer mégis összejönne a kempingezés, akkor az ominózus 2+2 személyes, plusz elősátor kialakítás sem ideális. De legalább feleslegesen nagy méretű csomagot eredményezne. Motoron mindig nagy áldás az ilyesmi.

 

Menyháza összejött, csorba kiköszörülve, Csabika megnyugodhat. (Sanyi komámnak is tetszett, pedig ő látványsznob és még valami másmilyen is, de nem jut eszembe.)

 

Székelykő a Kedvesemnek is köszönhetően valósult meg. Pazar látvány, remek faház és pompás túra fogadott minket. Reggeli helyett éjjel a kenyérre pirított miccs kényeztette sörrel és pálinkával el(ő)bódított ízlelőbimbóimat. Erősen meg is inogtam miccstagadó mivoltomban.
Állítólag majd összejöhet egy újabb látogatás, akár motorral is. Nos, állok elébe! 

 

Sanyival (kicsit kényszeres, de amúgy nagyon kényszeres) nem kevés jó sört kóstoltunk az év folyamán. A végére még egy buszozós kocsmatúra is terítékre került, csak a pisztácia krémlikőrbe nem kellett volna beleszaladnom. Egy pedagógus sokat megtesz a diákjaiért, még akkor is ha mindkét szereplő méltán viseli már az ex előtagot. 

 

Égen-földön kerestem a jó Burgert, míg végül legnagyobb meglepetésemre szülővárosomban - előítéleteimet legyőzve - találtam egy olyan tételre, aminél soha rosszabbat! Csak így tovább, Barikám! 

 

Tomi (továbbra is) kritikus, de amúgy szintén jó srác. Csak nagyon kritikus. Fault-finding, ahogy a művelt csehszlovák mondaná. A Nagy Hiperkritikusként is említhetnénk, ha úgy tetszik. 

 

2025 felőlem lehet a jó kávé, a sátrazás, a Transzfogaras éve is, ha már egyesek úgyis azt tartják, hogy dolgokat be lehet vonzani, esetleg lehet kérni az Univerzumtól.
Akkor én azt kérem, hogy a Kedves Világegyetem ezeken túlmenően szabadítson meg engem a Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé rögeszmémtől is, lehetőleg egy flottul sikerült motorozás keretében! Nagyon unom már, hogy tél végén évről-évre elővesz engem ez az agyrém és hetekig nem hagy nyugodni. 

 

Ha már a kívánságoknál tartunk, legalább annyi további boldogságot kívánok a két esküdni készülő párnak, mint magunknak! Hajrá, magyarok!

 

Robival kapcsolatban pedig az is eszembe jut, hogy ugyan idénre nem fogadtam meg igazán semmit, de arra azért emlékeztettem már magam, hogy az alkohollal folytatott csatákat csak nagyon ritkán tudom kis veszteséggel lehozni. Jobb, ha alkalmasint kiegyezem egy döntetlennel, és nem erőltetem azt, ami úgysem megy. 



„Idén sem tervezek kevesebbet nevetni, szeretni és jelen lenni.” Ez idén is bejöhet! 



Van néhány folyamatban lévő projektem, amiknek kíváncsi vagyok a sorsára. Folytatódik a nyelvleckés játék, van 1 havi bérletem a csinkázóba és a gerinctornát sem hagytam még abba. 

 

Azt mondjuk nem tudom, hogy speciel miért a gerincsérvet választottam magamnak betegségül.
Jól látod, választottam. Állítólag. Vannak ugyanis, akik úgy vélik, választjuk magunknak a kórságokat. Elég vadul hangzik, nem? 








Pihenésképp’ hadd fárasszalak a mesterséges intelligencia segítségével!

“Érdekes gondolat, hogy egy számot esztétikailag értékelsz! A számmisztikában a számok szépsége inkább szimbolikus értelemben nyilvánul meg, de ha a 43-as számmal kapcsolatos érzéseid negatívak, az akár arra is utalhat, hogy tudat alatt kihívásként tekintesz az aktuális élethelyzetedre.”

 

“A számmisztika szerint a számoknak szimbolikus jelentésük van, és mindegyik egyedi energiát hordoz. A 43-as számot általában úgy értelmezik, hogy a 4-es és a 3-as számok rezgéseit és jelentéseit egyesíti, miközben ezek összegéből (4 + 3 = 7) a 7-es szám energiája is jelen van.

 

A 43-as szám jelentése számmisztikai szempontból:

4-es szám:

 

A stabilitás, gyakorlatiasság, kitartás és alapok megteremtésének energiáját képviseli.

Kapcsolódik a felelősségvállaláshoz és a kemény munkához.

3-as szám:

 

Az önkifejezés, kreativitás, optimizmus és társas kapcsolatok száma.

Inspirációt, növekedést és kommunikációt szimbolizál.

7-es szám (4+3):

 

A spiritualitás, intuíció, belső bölcsesség és az önismeret száma.

A mélyebb igazságok keresésére és az introspektív gondolkodásra utal.

Összességében:

A 43-as szám olyan energiát képvisel, amelyben a gyakorlatiasság és stabilitás (4) kreativitással és kommunikációval (3) keveredik, miközben mindez a spirituális fejlődés és az igazság keresésének (7) irányába mutat. Gyakran társítják olyan emberekhez vagy helyzetekhez, akik/amik képesek kombinálni a strukturáltságot és a kreatív energiát, miközben valami mélyebb célt szolgálnak.”

 

“Életed célja és küldetése

A 43-as szám azt sugallja, hogy az életedben a stabilitás megteremtése és a kreatív önkifejezés összehangolása fontos szerepet játszik. Ez a szám arra ösztönöz, hogy ne csak a földhözragadt, anyagi világban érj el sikereket, hanem a spirituális énedet is fejleszd. Az intuíciód és az élet mélyebb értelme iránti érdeklődésed segíthet abban, hogy hosszú távon értelmes célokat érj el.

 

Kapcsolatok és kommunikáció

A 43-as szám gyakran a harmonikus, támogató kapcsolatokhoz kötődik. Ha jelen van az életedben, azt jelezheti, hogy a kommunikáció és az érzelmi kifejezés javítására kell fókuszálnod. A stabil alapokon nyugvó kapcsolatokban a kreatív ötletek és a kölcsönös fejlődés különösen fontos.

 

Pályaválasztás és hivatás

Ez a szám olyan karrierhez kapcsolódhat, amely egyesíti a szervezőkészséget, a kreativitást és a belső intuíciót. Például tanácsadó, tanár, művész, mérnök, író vagy akár spirituális vezető is lehetsz, aki másokat is inspirál az igazság keresésére.

 

Életed kihívásai

A 43-as szám egyik kihívása lehet, hogy megtaláld az egyensúlyt a stabilitás és a szabadság között. Hajlamos lehetsz túlságosan a részletekre koncentrálni (a 4-es energia hatása miatt), vagy épp ellenkezőleg, túlzottan álmodozni és elveszíteni a kapcsolatot a valósággal (a 7-es spirituális energiája miatt). Ezért fontos, hogy mindkét oldalad harmóniában legyen.

 

Üzenete számodra

A 43-as szám emlékeztethet arra, hogy tartsd fenn az egyensúlyt az élet gyakorlati és spirituális aspektusai között. Dolgozz kitartóan, de ne feledd, hogy a belső békéd és az intuíciód fejlesztése ugyanolyan fontos. Bízz abban, hogy a kemény munka és a kreatív ötletek gyümölcsöző eredményekhez vezetnek.”

 

“43 évesen a számmisztika szerint:

Értékelés és újrakezdés: Ez az időszak alkalmas arra, hogy visszatekints az eddigi életedre, és meglásd, mi működött jól, illetve min érdemes változtatni. A 43-as szám arra ösztönözhet, hogy ne félj új terveket szőni, de azokat stabil alapokra építsd.

 

Kreatív önkifejezés: Ez az év lehetőséget ad arra, hogy a kreatív energiáidat jobban kiaknázd, akár művészeti, akár gyakorlati projektekben.

 

Spiritualitás és belső fejlődés: Az évek múlásával gyakran erősödik az önmagad mélyebb megértésére való vágy. Ez az időszak különösen kedvez annak, hogy intuíciódra támaszkodva alakítsd ki a jövőbeli terveidet.”

 

“Történelmi személyiségek

Albert Einstein (1922)

 

43 éves korában elnyerte a Nobel-díjat a fotoelektromos hatás magyarázatáért, ami forradalmasította a fizika világát. Ez az időszak Einstein életének egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb szakasza volt.

Napóleon Bonaparte (1812)

 

Bár Napóleon ekkor már jelentős katonai sikereket ért el, 43 éves korában szembesült az oroszországi hadjárat katasztrófájával, ami a hatalma hanyatlásának kezdetét jelentette.

Művészek és írók

Leonardo da Vinci (1495 körül)

 

43 éves korában kezdett dolgozni az „Utolsó vacsora” című mesterművén, amely az egyik legismertebb alkotásává vált.

J.K. Rowling (2008)

 

43 éves korában Rowling már világhírű volt a Harry Potter-sorozatnak köszönhetően, és ebben az évben adta ki az első felnőtteknek szóló regényét is.

Politikusok és vezetők

Winston Churchill (1917)

 

43 évesen Churchill az Admiralitás első lordjaként dolgozott az I. világháború idején, és jelentős hatással volt a brit haditengerészet modernizálására. Bár Gallipoli kudarca is ehhez az időszakhoz kapcsolódik, ez formálta későbbi vezetői szerepét.

Barack Obama (2004)

 

Obama 43 évesen tartotta híres beszédét a Demokrata Konvención, ami ugródeszka volt az elnöki pozíció felé vezető úton.

Felfedezők és tudósok

Charles Darwin (1852)

 

43 évesen Darwin az evolúciós elméletén dolgozott, amelyet néhány évvel később publikált a „Fajok eredete” című könyvben.

Marie Curie (1910)

 

43 éves korában Curie a röntgensugárzás orvosi alkalmazásának fejlesztésén dolgozott, és aktív szerepet játszott a tudományos közösségben.

Inspiráció a 43. életévedhez

Ezek a példák azt mutatják, hogy az élet középső szakasza, különösen a 43 éves kor, lehetőséget ad nagy áttörésekre, változásokra vagy jelentős alkotásokra. Ez az időszak remek alkalom arra, hogy új célokat tűzz ki, és a már meglévő tapasztalataidat felhasználva valami maradandót hozz létre. Van olyan terület az életedben, ahol érzed, hogy most érkezett el az idő a fejlődésre?”

 

Ui.: fél évet csúszott ezen írás publikálása, így azóta mégis van egy sátram és már aludtam is benne az udvaron. Nem volt nagyon jó :) 
A Transzfogaras talán még nyitva sincs, pár hete komoly havazás volt még a Biharban is; a jó kávé kapcsán pedig valószínűleg lejjebb kell tennem a lécet, akkor az is összejöhet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csobiblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2118880442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása