FOMO. Tinédzserkorom egyik meghatározó élménye. Vajon miről maradok le, ha most hétvégén nem megyek kötelezően bulizni? Most történik majd az év sztorija, vagy éppen a hőn áhított becsajozás jöhet össze végre? Ilyen lehetőségeket egyszerűennem lehet kihagyni! Amikor egyszer otthon maradtam, persze, hogy akkor volt oltári a buli és a legnyomibbak is minimum smároltak.
Buli? Nyugodtan nevezhetném szimpla alkoholizálásnak. Felmenőink pénzén oldottuk a gátlásainkat, és vártuk, hogy a nagy poén, vagy a jó csaj beüssön. Az élelmesebbek tettek is érte valamit, én inkább csak átadtam magam az események sodrásának.
A kevés adódó alkalmat általában elbénáztam. Egyszer például meglepő módon egész este jól alakult a dolog. Egyértelmű volt a szimpátia és még az erőltetett nyomulásba sem csúsztam bele. Folyamatos, laza szemkontaktus; jó érzékkel odavetett félmondatok, néha több is. Megvolt a terv, hogy amikor távozni készül, bizony én leszek az, aki majd hazakíséri. Picit lemaradtam ugyan a készülődéséről, az ajtóban vettem észre, nekem háttal, távozóban. A tömegen átverekedni magam már nem volt idő, de a hang terjedési sebességében még bízhattam. Utána is kiáltottam, mire megfordult, nyilván számított az időzítésre.
A szeméből cikázó villámok alapján viszont egyértelműnek tűnt, hogy mégsem jól jegyeztem meg a keresztnevét.
Soha többé nem állt velem szóba.
Az amúgy is ritka lehetőség elbaltázása után még jobban felértékelődött az esetlegesen adódó újabb sansz reménye. Nem lehetett hát kihagyni egyetlen pénteket, vagy szombatot sem.
A vicces sztorik persze gyűltek, ahogy az értelmetlenül átpiált éjszakák is. A másnapokról nem szólva, azokat már akkor is rosszul viseltem.
Szentségtörésnek tűnt mégis a gondolat, hogy akár egy alkalmat is kihagyjak.
A szentségtörés viszont kicsit izgatott is. Vajon milyen érzés lehet tudatosan kimaradni a kötelezőből? Mi történik, ha az árral szemben úszom? El is határoztam, hogy beleállok a dologba.
Egyetlen ismerősöm sem értett. Értetlenségüket valószínűleg az is fokozta, hogy leendő helyzetembe belegondolva talán saját FOMOjuk szorítását érezhették. Olyasminek képzelem ezt, mint amikor az esetleges/önjelölt ivópartnert kosarazzuk ki. Mi az, hogy nem iszunk vele? Olyan márpedig nincs! (Részt kell vennünk az önsorsrontásukban, nehogy már különbek legyünk.)
Csodák csodája, nem dőlt össze a világ, de még az én kis világom sem. Persze maradtam ki dolgokból, de talán semmi pótolhatatlanból. Érdekes volt némi autoritást megélni, ha nem is voltam tisztában vele.
Nem tudom, mennyivel lehetett könnyebb akkor, a közösségi média platformok nélkül, de remélem, még ma is megadathatik bárkinek!
25 év (is) kellett hozzá, hogy kiderülhessen számomra a jelenség mibenléte. Ezúttal valószínűleg a 2012-ben nevet kapott JOMO szele legyinthetett meg. 2016-ban a brit Collins szótár az év 10 szava közé is beválogatta, például a BREXIT mellé. Lehet, hogy egyszer a JOMO-ra is szánok pár sort.
Újabb 25 év múlva vajon mire csodálkozhatok majd rá? Nyilván valami olyanra, amit előtte nem láttunk jönni.
Halványlila segédfogalmam sincs, de remélem, az is jó buli lesz!
- JOMO (joy of missing out): a kimaradás öröme, avagy jól érezni magunkat anélkül, hogy azon aggódnánk, hogy a Facebookon látjuk, amint más emberek jobban érzik magukat. /https://index.hu/kultur/2016/11/03/a_brexit_az_ev_szava_de_mi_az_a_hopehely-generacio//