Innék egy sört a hosszú, fárasztó nap és hét végén.

Na de most mit igyak, mit igyak, mit igyak, mi van itt, mit is igyak? /Bëlga - Pia/

Valami könnyű kellene...
Könnyedebb viszont csak a hűtőben van, a hideget pedig nem reszkíroznám a tegnapi kockára fagyás után. Szűkül a kör… Hol is van az a doboz, amiből nem pakoltam ki? Ja, hogy kibontatlan dobozokkal van tele az egész lakás. Ez azonban kicsi és fehér, ha jól emlékszem. Előbb-utóbb meglesz.
Itt is van, ni! Basszus, barna sörökkel van tele, csakhogy én valami lightosabbat vennék magamhoz. Lássuk csak… Régóta itt van például ez a Levitől kapott jelöletlen tétel, már rég sort (o-ö) kellett volna rá kerítenem. Akkor most kitekerem a nyakát! Megskalpolom. Detronizálom korona-ügyileg. Felciccentem, na! Viszonylag gyorsan leltem nyitót és a kupak sem makacskodott. Már csak ünnepi poharat kellett kerítsek. Hol is lehet a vaskakasos teku?

Fura hangra lettem figyelmes, miközben jobb kézzel a konyhabútor felső ajtajait nyitogattam a pohár után kutakodva. Bársonyos, paplanos hang, mint amikor hab csöpög.
A párhuzamot nem a véletlen vonatta velem. Buzgár Béni tette tiszteletét nálam. A bal kezemben lévő üvegből a hab ugyanis igencsak zubogott kifelé, bele az evőeszközös tálcába, ahonnan a sörnyitó származott. Ijedtemben belöktem a fiókot, de akkor meg a földre zutyogott tovább. Mivel a műanyag tálca talán könnyebben takarítható és már úgyis dzsuvás volt, kihúztam a fiókot és újra a kanalak közé dőlt a hab.
Oké, rácuppanok, amíg megtalálom a poharat. Lefölözöm a hasznot, akarom mondani habot. Pofazacskóm ellennyomó medencévé avanzsált, hisz ismerek én ex-vízügyeseket is.

Vazzeg, ez nem áll el! Nagy a pofám, de véges kapacitású, és bizony már a végét járja. Futva talán éppen elérhetek a fürdőszobába, mert itt a konyhában még nincs bekötve a mosogatótálca a szennyvízrendszerbe. Igazából csak egy nagy lyuk tátong az alján. Gúvadt szemekkel, pattanásig feszült pofazacskókkal és sörösüvegre szorított szájjal rohantam ki a konyhából.

Lendületből feltéptem a fürdőszoba ajtaját és elemi erővel rúgtam bele a konstrukciós szintkülönbségbe (küszöbnek mégsem hívhatom, ha nem az). Ez csak a második estém itt, egyelőre nem szoktam meg az új kihívásokat.
Drága kenyér! A habzúdulás még mindig nem akar elállni, bár most már legalább a mosdókagylóba frotyog - gondoltam magamban a rövid, de velős káromkodás után.
Vajon sikerült szétrúgjam a betont? Lássuk csak! Nos, nem igazán. Igazán nem. Akkor viszont a lábujjaim húzhatták a rövidebbet. Most már úgyis mindegy, majd később kiderül.

Jelenleg e serrel kell rendelkezzem! Legalábbis azon részével, amelyik unortodox módon szabadult meg üvegkalickájától.
Még jó, hogy valami könnyű világost terveztem, mikor ez meg étcsokibarna és ragadósan sűrű. Sej, de hiányzott ez most nekem!

Ó, hogy garambózna Pestig vagy hatszor a fekete-erdei vasorrú bába ángyikája!

Soraink rendezése után visszatértem a homeosztázisom elleni merénylet helyszínére és kitörő lelkesedéssel nyugtáztam, hogy Sherlock Holmes nélkül is egyszerűen lekövethető vesszőfutásomnak nyomvonala a padlón sorjázó barna foltok ösvénye alapján. Egy darabig papírtörlő segítségével küzdöttem heroikusan a kanalas tálca üdvéért, de idővel kénytelen voltam visszavonulót fújni a fürdőszobába. Ott a tusolórózsát állítottam hadrendbe, komoly sikereket elkönyvelve.
Az addig a mosdókagylón parkoltatott palack még mindig ontotta a sör díszét. Maga alá, szét a felületen, valamennyit a lefolyóba is.

Pompás! Nyugodt, nap végi sörözés helyett vehetem elő a felmosót, aztán pedig mosogathatok a kádban.

Ki ne akarna ilyen klassz kis vasárnap esti programot?