Miután az albertirsai, kedvező árúnak ígérkező motorkerékpár eladója nem tudott számomra megfelelő megtekintési időpontot biztosítani, úgy döntöttem, felőlem intim viszonyt létesíthet a meglehetősen avult esztétikumú portékájával.
Eleinte ugyan készségesnek tűnt a telefonban, aztán mégsem jutottunk dűlőre. Utána már hiába is küldte kéretlenül egy korábbi állapotfelmérés fotóját. Túl kevés, túl későn!
Segített ebben a sommás döntésben Imre bácsi lesújtó véleménye is arra a konkrét példányra vonatkozóan. Hovatovább, küldött egy linket egy közelebbi, jobb állapotúnak tűnő, összességében ajánlottabb motorról.
Márpedig én kényeskedős, de legalább bizonytalan vevő vagyok. Ha egyszer megmakacsolom magam, nehéz engem kimakacsolni. 

Pali bátyám már korábban ráállt az ügyre, ő is kereste nekem a lehetséges alternatívákat. Utóbb még az általam felvetett megtekintésre is rábólintott. Nagy elánnal egyeztettem le az eladóval a mustra időpontját.
Előtte még üléspróbát vettem Imre bá Kapálógépén, ami igen meggyőző eredménnyel zárult. Megkedveltem a típust. 

Már este beraktam a kocsiba a hatalmas szatyrot, amiben a motoros csizmám, nadrágom, mellényem, kabátom és sisakom, valamint egyéb kelengyéim várták a bevetést. Tartottam ugyanis tőle, hogy esetleg reggel elfelejthetek belőlük valamit. A téli, 7 fokos hőségben az ilyesmi mégiscsak járhat némi komfortzónán jócskán túli kihívással. (A tanulási zóna rejtelmeiről most inkább hadd ne okoskodjak!)

Reggel nyugodtan indultam melóba, csak a kocsim lezárására kellett figyelnem. Munka végeztével szinte szökelltem szánalmas szörnyetegemhez, a fizetős parkolózónán kívüli kimenekítési pontra.
A reményteli indítózást követően várakozásokkal telve suhantam - a szerintem kedvemért felújított  útszakaszon - mentorom felé.

Pali alig fért be a swiftbe, amivel relatíve késve érkeztem, és amit - utólag átgondolva talán jogosan - többször szóvá is tett. Ezzel együtt jó hangulatban zötykölődtünk, bár a lakott területen kívül igencsak sajnáltam az autó futóművét. Szerintem simán ki lehetne tenni egy táblát a medgyesi út egyes részeire, hogy csak terepjárók részére ajánlott szakasz. 

Nem volt kőbe vésett itiner, valószínűleg kóricáltunk is kicsit, mégis a tervezett időpont előtt érkeztünk. Pali nagy nehezen deszantolt, majd mindketten a szemünket meresztgettük a feltételezett cím környékén. 

Az eladó szerencsére valóban otthon volt és élőben sem volt rosszabb fej, mint telefonban. Mutatott, mondott mindent, amit kér(d)tünk. Minél alaposabban vizslattam, annál jobban tetszett a vas.
Olyanná volt alakítva, amilyennek én is szeretem (kiemelt kormány, magasabb hátsó, elől-hátul bukócső, fémbetétes kézvédő). További hasznos extrák is akadtak: középállvány, plexitoldó, szivargyújtó, markolatfűtés, puha oldaldobozok, nem halk kipufogó, telefontartó, hátsó doboz. 

Annyira aléltam, hogy helyettem az eladó szorgalmazta a próbakört, pedig én már az alkudozáshoz készülődtem lélekben. A kialakult eredmény alapján meglehetősen gyengén. Nem engedett többet, mint azt előre tervezte. 

Elgurultam hát kipróbálni, ami azonban nagy meglepetést hozott. Fura rezgés jött a tank alól, a blokk környékéről. Pánik kapitány sorakozót vezényelt a gondolataimnak. Palitól kikönyörögtem egy próbakört, hátha mégis megnyugtat. Ő is elképedt. Megkérte a srácot, hogy kerüljön egyet a motorral, vajon ő is érzi-e. Ezt a triózást még vagy kétszer eljátszottuk, miközben a zaj hol vándorolt, hol cserélődött. 

Elpárolgott a lelkesedésem. Imre vasa nagyon nem olyan volt az előző napi próbán. 

Lejeleltük, hogy mégsem hozzuk el. 

Palit azonban csak nem hagyta nyugodni a dolog. Többször levetette az ülést, kereste a zajok, zörejek, rezgések okát. Próbálta kiszűrni a rendellenességeket, a szűkösen rendelkezésre álló dolgokkal próbálta elhárítani a lehetséges problémákat. Végül az eladó segítségével rájöttek, hogy az olajtartály erősen mozog, de még a felfogatásai is durván amortizálódtak. Megpróbálta ideiglenesen fixálni a dolgot.
Addig én a cserés hátsó féktárcsától és a zörgő műszerfaltól is csak tovább bizonytalanodtam. Nem éreztem, hogy bele szeretnék vágni a kalandba.
Pali végül rövidre zárta. - Aludj rá egyet! 

Megköszöntem a srác idejét és korrektségét, majd az örvénylő döntésképtelenségtől zsibbadtan ereszkedtem az autóba. Hamarosan feszültségre váltott a bizonytalanság, még a kocsit is gyorsabban hajtottam ingerültségemben. Repesztettünk vagy 80-nal.

Paliékhoz érve neki is megköszöntem az idejét, még beszélgettünk egy kicsit, majd  hazaoldalogtam. 

Estére persze ment az agyalás ezerrel, de nem csak nálam. Imre bácsi is hírét vette az eseményeknek és besegített a szempontok bővítésében. 

A döntést persze nekem kellett meghoznom. Nekem kellett volna, de nem igazán sikerült. Hacsak azt nem számítjuk döntésnek, hogy a vas ott maradt.