Már megint ez a hang! Megőrjít. Tavaly nyáron kezdődött.
Szintén Fertőbozra mentünk baba- és tesólátogatóba. Pontosabban, amikor onnan visszafelé jöttünk egy balatoni kitérővel. Másfél-két óra volt még ‘Füredig, és “doboló” hangot hallottam az autó hátulja felől. Rá is szóltam a lányaimra, hogy hagyják abba a dübögést, mert eléggé zavaró. Válasz nélkül hagyták a kérésemet, de idővel újra előjött a hang. Kisvártatva ingerülten követeltem, hogy végre hagyják abba a karosszéria püfölését. Értetlenségük nem lepett meg, hisz’ hozzá vagyok szokva, hogy ők semmiről nem tudnak, semmiről nem tehetnek. Ettől persze még feszültebb lettem és már csak az esküdözésükkor hajlottam a verziójukra.

Akkor viszont mi lehet? Elkezdtem figyelni a baljós hangot. Határozottan úgy tűnt, hogy valami a kasztnit verdesi. De mégis mi?
Elengedett a kipufogó rögzítése és az kolompol? Esetleg a fékcső szabadult ki a helyéről és az lengedezik? Ne adj’ isten valamelyik hátsó kerék akar éppen kiszakadni, és csak pillanatokra vagyunk egy családi tragédiától?
Szinte azonnal félreálltam egy alkalmasnak tűnő részen, hogy szemügyre vehessem az autót. Mellette járkálva semmi rendellenes sem látszott. Lábbal megvizsgáltam a kerekeket, de azok is rendben lévőnek tűntek. Le kellett hát menni fekvőtámaszba, hogy az alját is megvizsgálhassam. Szintén semmi. Rejtély.

Mégis mi az anyám kínja kezd akkor lassan az őrületbe kergetni? Tanácstalanul vakartam a fejemet és gazdagítottam hajkoronámat az út porával, a csak felületesen megtörölt kezemmel. Technikai analfabétaként többet nem tehettem az ügyben, ezért az út folytatása mellett döntöttem, némi görccsel az öv mögötti tájékon. Meglepő módon a hang nem jelentkezett újra. Szinte ujjongtam magamban, hogy vége a kálváriának. Eszembe is jutott, milyen gyakran jártam úgy, hogy az autó a szerelőnél nem produkálta a hibajelenséget, amiért vizsgálatra jelentkeztem. Hiába kopogtatta, rázta, feszegette akárhol, vagy dugta a szerelőfényt a legváratlanabb helyeire. Most az egyszer örültem ennek a lámpaláznak. Elmosolyodtam a megkönnyebbüléstől. Ez alapján akár még szerelő is lehetne belőlem.

Az egyik kanyarban aztán újra rákezdett a fantom. Aha! Szóval forduláskor jelentkezik a probléma. Pedig megesküdtem volna, hogy semmi baját nem észleltem a kerekeknek. Vagy mégis inkább kanyar közben alakulnak úgy a légörvények, hogy belekapnak valamibe alul? Fene tudja. De talán mégsem, mert most megint az egyenesben csinálja.
Hogy is volt az előbb? Éppen gyorsítottam. Lehet, hogy mégis inkább a kipufogó a ludas és terhelés alatt kong jobban. Kipróbálom. Gyorsít-lassít, gyorsít-lassít, gyorsít-lassít. Jézus ereje, most meg lassításnál hallom! A katalizátor esett volna össze, és az kolompol gázelvételnél? Végképp elbizonytalanodtam. Megyek akkor tartott gázon, alacsony tempóval, hiperóvatosan kanyarodva. Hátha úgy nem lesz baj!

Nem a fenét nem! Már mindenhogy dobol. Hogy vinné el a rosseb!

Elérkezettnek látszik hát az idő, hogy árokba parkoljam, levizeljem és felgyújtsam. Talán még azt is megvárom, hogy tisztességesen leégjen és csak a kihűlt hamura köpök majd egyet. Kár, hogy nincs nálam egy kis szalonna. Megsüthetném a parazsánál.

Mégsem lesz úgy jó, itt vannak a lányok. Inkább érjünk el biztonságban valami nagyobb települést!
Hoppá, jól látok? Egy autószerelő cégér mosolyog rám az út mellől. Ez kell nekem! Deus ex machina, burokban születtem. Meg is álltam az út szélén. Bizakodva sétáltam a műhely felé, bár hétvége lévén voltak kétségeim, de mozgást véltem felfedezni. Majd a lányok bedobják a boci-szemeket, azoknak úgysem lehet ellenállni. Megszólítottam hát a kantáros munkásnadrágost, aki csak lassan reagált, valamiben nagyon benne lehetett. Előadtam kínzó problémámat, amire mérsékelt fejingatással válaszolt. Kitartóan terelgettem az autó felé, miközben a jelenséget ecseteltem. Amikor rákérdeztem a véleményére, csak annyit felelt, hogy valójában ők most éppen tűzifát pakolnak, tehát nem tudok beállni a műhelybe, szóval nem is tud segíteni.

-Esetleg egy alánézés itt az aszfalton?
-Á, a fékkel lesz a baj, az szokott befogni, de az itt úgysem javítható -vetette oda szenvtelenül.
Elmész ám abba a bizonyosba! -fakadtam ki magamban. -További szép napot és hasznos munkát kívánok. Nem rabolnám tovább a drága idejét, Tisztelt Uram, mert messze még Balatonfüred, Gyula pedig még messzebb. Önnek is minden jót!

Miután olyan szépen behergeltem magam a segítőkész pacák mutatványától, újabb fordulatot vett a hozzáállásom. Nem voltam hajlandó tovább aggódni. Szakadjon le, ami le kell! Legalább kiderül, mitől öregedtem egy óra alatt két évet.
Toltam neki egyenesben, kanyarban. Intenzíven gyorsítottam, fékeztem, ahogy jól esett a kacskaringós bakonyi utakon. Egy lejtős jobbosba aztán a kelleténél nagyobb sebességgel érkezve viszonylag rövid féktávot kellett venni, hogy még el tudjak fordulni. A Suzi eleje meg is kezdte a kanyarodást, de a hátuljának valahogy nem akaródzott. Igen kellemetlenül érintett a karosszéria kelletlen viselkedése, így abba is hagytam az ívek fenését.
Felhívtam inkább Ádámot, hogy kiöntsem neki lelkem búját és esetleg szakemberhez is juttathassam az esztergomi csodát. Nagy reményeim azonban nem voltak, mert hétvégén csak kevesen dolgoznak. Ráadásul egy ócska SWIFT még a kezdő tanoncnak sem emeli meg a pulzusát, nemhogy egy valamire való szakembernek. Negyedóra múlva azonban visszahívott, hogy lezsírozta. Ráadásul nem is akárhol fogják megnézni!
Attól fogva habos bárányfelhőkön krúzoltam a Côte d'Azur felett ‘Füredig. Szinte nem meglepő módon még a dobolás is alábbhagyott.

Ádáméknál kicuccoltunk, Adri gondviselésére bíztam a lányokat, a fiúk pedig mentek a bányába. Akarom mondani az Osváth Racinghez. (Az aranybányába.)

A kapun behajtva kettéállt a fülem a zorall Audiktól és Merciktől, de a lélegzetem a LANCER EVO-któl állt el igazán. Valószínűleg oxigénhiányos állapotban csoroghattam be a műhely elé és szálltam ki, mert már csak arra eszméltem, hogy az orrára buktatott le’Csapásmérő alján Attila vizslatja a nagy semmit.
-Nos, elég puritán egy konstrukció, ez a pár dolog itt meg a helyén van. Nagyjából kizárt, hogy zajt csaphatnának. Esetleg, ha nagyon megrángatom a kipufogót, talán az koppinthatja a vonószerkezetet, de nem valószínű. Szemre, kézre, fülre minden rendben. Nem lehet baj. Bon voyage! -engedett utamra megnyugtatóan az irokéz frizkós szaki.

A hazaúton egyszer sem jelentkezett a probléma. Köszönet Néked, aranykezű Attila!
Itthon elmeséltem tortúránkat a szerelőmnek, de ő is értetlenül állt a dolog előtt.
Mivel szerencsére elmúlt, már legfeljebb emlékként foglalkoztatott az utóbbi időkben.

Nem úgy most! Már megint a fertőbozi kirándulás közben veszi elő a frász? Ebbe meg milyen prikézsia bújt? Eszem, azom megáll! Azt hiszem, most simán kaphatnék agyér görcsöt… De miért is? Mert vélhetően egy gonosz manó/fantom/poltergeist/démon dobol a kocsin, amikor a lányaimmal kirándulok? Hát kapja be!
Ha eddig nem volt gond, akkor én sem csinálok belőle. Jelzem is a mellettem ülő Heninek, hogy megint itt a dübögés.

-Milyen dübögés?
-Ez a kopácsolós hang.
-Én nem hallom.
-Ez, ez a dübdübdüb.
-Nem hallom.
-Na jó, akkor figyelj! Ez az, ez a tütütü tütütü.
-Nincs semmilyen hang.

Ja, hogy megbolondultam? Csak én hallom és csak akkor, amikor a Dunántúlon kirándulunk. Cseppet sem megnyugtató.

-Vagy erre a hangra gondolsz, apa?
-Igen!
-Ja, ezt végig hallottam, de azt hittem, hogy másról beszélsz.
-Anyám, borogass!
-Hihi.

Szóval ott tartottam, hogy nem vagyok hajlandó frusztrálódni miatta. Elengedtem. Úgyis olyan divatos dolog ez manapság. Meg a nárcisztikus személyiségzavar, de arról talán majd máskor.

Sorstársaim! Szembesüljünk, ismerkedjünk meg a problémával! Ne meneküljünk, vagy térjünk ki előle! Világítsuk át az értelem fényével és bocsássuk útjára meleg elfogadással! Jobb helye van a megértés körében, mint a tudatalattiba száműzve, ahonnan a rácsokon át idővel úgyis feltörne a feldolgozatlanságtól rothadó bűze.

Milyen hang is ez? Mire hasonlít? Megvan! Kicsit olyan, mint a géppuskaropogás.
Lőjük hát szét a környező fákat, ha már mást tenni úgysem tudunk!
Járnak ám az ujjak. Amúgy meg nem is olyan rossz móka ez. Géppuskáz és kuncog az egész kocsi.

Egyszer aztán Klau hátulról előre kérdez.
-Nem lehet, hogy a sötétítő pléd ablakon kilógó része verdesi az autót?
-Na, neeee! Nem lehetek ekkora szerencsétlenség! Gyorsan vedd ki a plédet, aztán tekerd fel az ablakot és hallgatózzunk!
…

Klaudia, soron kívül vendégem vagy valamelyik vagányabb gumicukorra!

Nyitóép: Alexas_Fotos-unsplash