Március idusa után jócskán, vészesen közeledtem a 2-3 hét motorindítás nélküli periódushoz, ami az álmoskönyv és a motordoktor szerint sem jelent semmi jót. Az időjárás csaképpenséggel kegyeskedett volna, ám az életem éppen más feladatokkal kényeztetett. Alvóhelyváltás volt porondon, három év alatt a hatodik. Nevezhetném költözködésnek is, de úgy nem jön ki a 6.
Jó édesanyám volt segítségemre, napközben ő dobozolta be szánalmas kis életem materiális megnyilvánulásait, munka után pedig én transzportáltam azokat pár percnyi járóföldre, az új helyre. Ez amúgy csak részben csúsztatás, mert néhányszor valóban gyalog vittem át pár dolgot, de rendre beláttam, hogy még a rendkívül szűkre nyíló hátsó ajtajú négykerekű csodám is alkalmasabb célszerszám, mint a csecsebecse kezecskéim és a vacsavacsa lábacskáim. Össze is piszkoltam, csipkéztem a Csapásmérőt szintúgy, mint becses végtagjaimat, de úgy rendesen. Még jó, hogy nem egy patika állapotú, adja Isten OT-s géppel kellett ugyanezt megoldanom. Azt a szívem sem úszta volna meg hasadás nélkül.
A “kézikocsi” talán még kevésbé szükségszerű eleme a boldogulásnak, mint a vonóhorog és talán éppen ezért is nehezebb a hozzáférés, azonban életem során nagyjából másodjára, szükségem lett volna rá a dobozok mozgatásához. A bútorokat már korábban átszállítottuk egy jókora utánfutó segítségével. Szegény kis swiftem nyögött is belé, rendesen.
Azok a humán taligák nem minden bokorban teremnek, egy harmincezres városban körülbelül 2-3 példány látható viszonylag nagyobb rendszerességgel. Hiszem, hogy többször ennyi kordécska porosodik fészerek, sufnik, színek mélyén. Manapság, amikor lassan már mázoló hengert is lehet bérelni a sarki fűszeresnél az önmegvalósítási- és a felújítási láz csillapítására, talán hasonló talyigák kölcsönzésére is akadna igény. Persze lehet, hogy csak engem fűznek gyengéd szálak a motorkerekes ládikához és T-rúdjához.
(propmaster.hu)
A koreográfia a következő volt. Negyedikre négyszer-ötször fel-le, 1,5 perc óvatos autózgatás, másodikra négyszer-ötször fel-le, aztán vissza. Mindezt kétszer, hét-nyolc napon keresztül. Általában rám is esteledett az ilyen mutatványok végére. Meglepő módon csak a térdeim és a kedélyállapotom jelezte élesebben a szokásostól eltérő igénybevételt.
Visszatérve az ominózus napra, munka után közvetlenül a villanyszerelővel volt randevúm egyeztetve az új helyen. Siettem, nehogy elkéssek, vagy feltartsam. A tömb előtt várakozva a kislányom is megérkezett anyukámmal, aminek nagyon megörültem. Kérdezte, mi járatban vagyok? Elmeséltem neki, hogy a mesterrel van találkozóm, aztán pedig a motort fogom megjáratni. Beleegyezett, amennyiben őt is magammal viszem. Sajnos nem ér le a lába, ezért legálisan nem igazán szállítható, ráadásul számára unalmas verzióban képzeltem el a motorozást, így kénytelen voltam kikosarazni. A lányomat sem olyan fából faragták, hogy egy ilyen békát lenyeljen. (Békaevő fa. Az milyen már?!) Elő is adta, ő bizony nem egyezik bele, neki kell az apukája, aki őt nem hagyhatja magára, stb. Győzködtem, hogy ez most rendhagyó szituáció, mamával jól ellesz, este már én is otthon leszek és minden visszatér a régi kerékvágásba.
Közben a szerelőt is próbáltam elérni telefonon, hiába. Az idő pedig egyre csak fogyott. Még jócskán az óraátállítás és a hosszabb nappalok előtt voltunk. Szemem egyik fényével annyit sikerült kialkudnom, hogy amíg a mester meg nem érkezik, addig az övé vagyok. Végül kiderült, a szaki már nem is fog jönni, úgyhogy a kisgyermekkel terhelt motorszabadítás után könnyes búcsú közepette motorgurum felé vettem az irányt.
Szokatlan volt a kedvező időjárás miatti lengébb öltözet. El is felejtettem, milyen érzés nem Michelin-bábuként trónolni a nyeregben. Mondhatom, felszabadító!
Ismerős úton haladtam, de a minősége vetekedett egy kezdő terepmotoros pályáéval. Lebegtek az indexek, lifegett a fejidom. Járt a térdem, mint a motolla, a derekam és a gerincem is megkapta a magáét. Túraenduro, mi? Aki ilyen körülmények közt túrázni tud, az nevezzen a Dakar rally-ra, de iziben!
Valahogy azért mégiscsak átvergődtem a szomszéd faluba egy kis kvaterkázásra.
A kvaterka szó a magyarba az északi szlávból, közelebbről valószínűleg a lengyelből került be, végső forrása azonban a latin quartarius ’valamilyen mértékegységnek, különösen a sextariusnak a negyedrésze’. A sextarius maga azt jelenti, hogy ’hatodrész’, és ez a congius hatodrészét jelölte. Mindenesetre az északi szlávban már ’negyed liter’ jelentésben használták, és így került be a magyarba.
A kvaterka később már nem csupán az űrmértéket jelentette, hanem a neki megfelelő mennyiségű bort is. Ebből képezték a kvaterkázik igét, mely kezdetben ’borozgat’ jelentésű volt. Akárcsak a borozik, sörözik ige esetében, a kvaterkázik sem szűken az ital fogyasztását jelentette, hanem a hozzá kapcsolódó időtöltést, azaz a beszélgetést is. Ahogy aztán a kvaterka szó lassan feledésbe merült, a kvaterkázásban a hangsúly egyre inkább az időtöltésre, a beszélgetésre került át: van olyan online szótár, melyben egy definíció az italozást már nem is említi, csupán „Kedélyesen társalog” szerepel jelentésként. (https://www.nyest.hu/hirek/ki-kvaterkazik)
Motoros elöljáróm végre élőben számolt be az egészségügyben töltött kirándulásának viszontagságairól, én pedig borzadva hallgattam a horrorsztorikat. Szerencsére már jól volt, így a derekában feltárt kavicsbányáról is kedélyesen tudott mesélni, valamint illusztrációt mutatott.
Órámra pillantva szomorúan vettem észre a már kialakult késést. Búcsúzkodáshoz készültem, mire a Szenszei szebbik fele a specialitásával kínált. Volt már szerencsém a Tortilla de la Eva ínycsiklandásához, úgyhogy nem tudtam visszautasítani. Befaltam a meleg mannát és szedtem a sátorfámat.
A borzalmas úton hazafelé hallottam egy furcsa hangot hátulról. Nem álltam meg, de szemrevételezéssel meggyőződtem arról, hogy a hátsó dobozt még fogja a gumipók, tehát akkor sem fog felnyílni, ha a zár megint elengedett. Fordult már elő ilyen, a kaucsukarachno hű társam az ilyesmiben.
Kisebbik lányomhoz hazaérve még elővigyázatosságból befújtam a láncot. Természetesen magamat is összekenve szörnyű megállapításra jutottam. Igencsak megérett a tisztításra a motor hátsó fele. Túl sok láncspray-t használok, a felesleg szétcsapódik és bárhol megragad.
Ahogy a retkes motorhátsót bámultam, fura érzésem támadt. Hiányérzet kerített hatalmába, pedig a trutyiból volt bőven mindehol. Hosszasan tűnődtem, mire rájöttem, hogy bizony hiányzik a rendszámtábla.
A járművet - a járművön vagy a járműre szerelt tartószerkezeten e célra kialakított helyen - a jogszabályban előírt hatósági jelzést feltüntető táblával (rendszámtábla) vagy trolibusz esetében a járművet azonosító pályaszámmal kell ellátni.
A hatósági jelzést, illetőleg annak tartószerkezetét a lassú járműre elöl, az oldalkocsi nélküli motorkerékpárra és a pótkocsira hátul, a többi gépjárműre és a mezőgazdasági vontatóra elöl és hátul, a jármű hosszirányú függőleges felezősíkjában, vagy attól balra, oldalkocsis motorkerékpárra az oldalkocsin elöl, a motorkerékpáron hátul úgy kell elhelyezni, hogy a hatósági jelzés síkja a jármű hossztengelyére merőleges és megközelítően függőleges helyzetű legyen, a járművön túl ne nyúljon, legalsó pontja az úttest szintjétől legalább 0,30 méter, legfelső pontja az úttest szintjétől legfeljebb - amennyiben a felépítmény szerkezeti kialakítása ezt lehetővé teszi - 1,50 méter magasságban és olyan helyen legyen, ahol könnyen leolvasható. (6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről)
Kétségbeesetten telefonáltam korábbi társalkodó partneremnek, vajon tud-e valamit a dologról, esetleg nála esett-e le. Nem tudott jó hírrel szolgálni, de önzetlen segítségét azonnal felajánlotta.
Nagyobbik lányommal vágódtunk kocsiba és jártuk be újra, szinte lépésben a korábbi útvonalat. A biztonság kedvéért közben ránk is sötétedett, ami nagyban csökkentette a koncentrációs képességünket. Szemem másik fénye konkrétan be is jelentette, hogy nagy valószínűséggel el fog aludni, egyszerűen rettentő fárasztó tevékenység a sötétben keresgélés. Szóval tartottam, mert bíztam élesebb látásában, de sajnos hiába meresztgettük lélektükreinket. Elhatároztam, hogy másnap reggel újabb expedíciót vezetek majd az elveszett frigyláda, illetve “renctábla” megtalálására.
Mivel alapvetően költözködésben voltam akkoriban, másnap reggel is fordultam egyet dobozokkal, ami tovább tartott, mint gondoltam, így a felfedező körút elmaradt. Motordoki reggel érdeklődött, de csak a szomorú tényekkel tudtam szolgálni. Átbeszéltük, hogy mik a teendők, ő pedig nyitott szemmel közlekedést ígért.
Felhívtam a rendőrséget, a Kormányablak Osztályt (lánykori nevén Okmányiroda), de érdemi infóval nem tudtak megörvendeztetni. Utóbbi helyen legalább rögzítették az adataimat, hogy ideális esetben elérhessenek. Még az is felvetődött, hogy az út szélét géppel kaszálókat valahogy felderítsem és tőlük érdeklődjek.
Súlyos letargia uralkodott el rajtam, különös gondolataim támadtak. Vajon karmikus büntetésül kaptam az újabb feladatot, amiért költözés helyett motoroztam?
Búslakodásom közepette megcsippant a telefonom. A legördülő értesítési sávban csak annyit láttam, hogy a gurum képet küldött. A szívem majd kiugrott a helyéről, úgy elkezdtem izgulni.
Vajon létezhet, hogy arról van szó, amire most a legjobban vágyom?
Izgalomtól remegő ujjal koppintottam a képernyőre és lelassult az idő, amíg a telefon betöltötte a képet. Amikor a motorom rendszámtábláját pillantottam meg folyadékkristály nyomán, az eufória rakétájának gyorsító fokozatai egyszerre alakultak át mozgási energiává és repítettek az érzelmi hullámvasút olyan magas pontjára, ahonnan a néhány tizedmásodperccel azelőtti mélypont szinte érzékelhetetlenné vált. Akkora kő esett le a szívemről, hogy ahhoz csak kevés dolog fogható.
Egynek máris itt van például ez: https://hu.wikipedia.org/wiki/Roland-malom_(Br%C3%A9ma)
Egy gondolat erejéig visszatérve a csúcspont előtti pillanatra, hadd untassak még kicsit a szubjektív időérzékelés segítségével!
Herbert Nichols megfigyelései alapján arra következtetett, hogy az időérzék hasonló a többi érzékszervi modalitáshoz.[1] Az időérzékelés nem köthető egy elkülönült érzékszervhez, mivel az időt az eseményeken keresztül tudjuk értelmezni, így a többi érzékszervünkről bejövő ingerek képezik az észlelés alapját. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy látjuk, halljuk és kitapinthatjuk az időt. Ugyanakkor, ha az összes külső érzékelésünk „elnémul” egy időre, belső érzékeink alapján továbbra is képesek vagyunk az idő észlelésére.
Bár az időérzék nem kapcsolható össze egy konkrét szenzoros rendszerrel, az már kimutatható, hogy az ember rendelkezik az időérzékelés számára elsődleges agyi területekkel. A cirkadián ritmust a szuperkiazmatikus magban található sejtek irányítják, amely a tobozmirigy melatonin kiválasztásával szabályozza a ciklusokat. (Wikipédia)
Na, mennyire lassult be az a huncut cirkadián?
Másnap reggel a szemerkélő esőben személyesen egyeztettünk egy diszkont parkolójában. Úgy vettem át tőle a pléhlapot, mint szamurájjá érett harcos a becses kardot mesterétől. Még aznap beszereztem a szükséges csavarokat és a műanyag táblatartó keretet. Abban egyeztünk meg, hogy kivárjuk a jó időt, aztán lesz valami.
A következő napon munka közben esett az eső. Nagyon erősen vágytam a javulást, így azt meg is jósolták, nagyjából a munkaidő végére. Akkor ugyan nyoma még nem látszott, de elszánt voltam és hiszékeny. Mechanikai Főorvos Úr elvállalta a beavatkozást, enyhe esőben siettem a motorért.
Újfent a gumipók segítségét vettem igénybe a tábla ideiglenes rögzítéséhez, valamint némi átlátszó, széles ragasztószalagot. Út közben persze folyamatosan nyúlkáltam hátra, vajon megvan-e még a kis szökős?
Nem volt gond. Már, ami a renctáblát illeti. A motor nem forgott ki rendesen, de ez már egy másik történet témája lehetne. Sensei-em lemeózta a csavarokat és mindent rendben talált. A műanyag keret viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszését. Feszegette jobbra, feszegette balra, majd egy könnyed mozdulattal a sutba vágta.
sut főnév -ot, -ja
1. (népies) <Parasztházban> a kemence és a fal között levő szűk hely; régebben szegényebb helyen gyermekek és öregek tanyázó v. alvó helye; kuckó, kucik. A sutban ül, gunnyaszt. Elaludt a sutban. Kedve derűl Matyinak, szerez egy jó kézbeli fütyköst, | S a sutból kivon egy pókháló lepte tarisznyát. (Fazekas Mihály) || a. (népies) A belső kemence v. sütő lapos teteje. Az étel ott van a suton. Még az alvó macska is lemászott a sutról. (Jókai Mór)
2. (ritka, tájszó) Általában kuckó, szöglet a házban. A kutyák … elősomfordálnak a sutból. (Jókai Mór) A nagy darab ember ölbe kapja őt, és úgy viszi a kályha melletti sutban álló székéhez. (Nagy Lajos)
3. (átvitt értelemben, rosszalló) <A gyáva, ernyedt ember menedékhelyének jelképeként> az a hely, ahol vki tétlenül meghúzza magát. Egész nap a sutban v. a suton ül. Csak a sutban kuporog. Azért daloltad bátorságodat, Hogy amidőn a harc előkerűl, Te honn a sutban gyáva szívvel űlj? (Petőfi Sándor) Ülök már a sutban. Lomhán darvadozva. (Tóth Árpád)
Szólás(ok): sutba dob v. vet vmit: mint elavultat, használhatatlant, szükségtelent v. ilyennek tartottat elveti, félredobja, teljesen mellőzi. (https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/s-4893A/sut-4A194/)
Vasat kívánt a helyzet, a mestert megint alkotóláz kerítette hatalmába. A satu, az eszterga, a flex és a hegesztő mellett ezúttal egy olló is előkerült. Nemes egyszerűséggel a táblának szegezte, ami engedett is a nyomásnak. Az ilyetén módon kialakult folytonossági hiányosságokat jó minőségű, lapos fejű csavarokkal hasznosította, melyek sarokcsiszolós kurtítás után önzáró anyákkal foglalták el relatíve véglegesnek szánt helyüket.
Természetesen a beavatkozások további problémákat vetettek fel. Helyesebb lenne talán úgy fogalmazni, hogy újabb megoldásokat kívántak. Így került sor például éltolásra, fülképzésre, prizmaáthelyezésre. Prizmaáthelyezés… milyen banálisan is hangzik. Hát nem volt az! A sensei nem elégszik meg majdnem jó megoldásokkal.
Pontosan már nem emlékszem a boszorkánykonyhájában történt dolgokra, de addig fúrt, faragott, alakított, igazított, amíg legalább részben elégedett nem lett. Megjegyzem, jobb lett mint eredetileg.
A munka végeztével, pakolászás közben félvállról elhangzott a kérdés, akkor kipróbálom-e a hegesztést? Hogy tessék? Én a hegesztést? Azt sem tudom, eszik-e, vagy isszák. A felvetés úgy meglepett, hogy igent mondtam, és persze azonnal izgulni is kezdtem. Belevágni valami olyanba, amiről halvány elképzelésem sincs, de legalább jól beéghetek vele, ez aztán a kihívás a magamfajta feketeöves kudarckerülőnek!
Nyúlfarknyi elméleti képzés után már a fejemen is volt az automata fejpajzs, kezemen a kesztyű, inamban a bátorság.
Több felvonásban is idétlenkedtem, de végig csak úgy megtörténtek a dolgok, az alakulásukra nem sok ráhatást éreztem. 40 évem alatt minduntalan elkerült a fémek közötti oldhatatlan kötés létrehozásának tudománya. Sok egyébbel van még ez így, viszont a hegesztés már nem tartozik közéjük. Nem vagyok istenadta tehetség, ez gyorsan kiderült, de a misztikum szertefoszlott. Újabb szüzességemet vesztettem el.
Szégyenszemre megeshetett az a csúfság is, miszerint nemhogy fizetség nélkül távoztam, de még csak rákérdezni is elfelejtettem. Remélem, örömömben történt a mulasztás, és idővel kiköszörülhetem a csorbát! Apropó, köszörű! Veled még nem barátkoztam.
Csuda világ a műhely. Illata, tapintása, kisugárzása van. Ott munka, de még inkább alkotás folyik. Tudás, tapasztalat és intuíció ölt formát a szellem, a hús és a fém kölcsönhatásában.Talán még lelke is akad.
Persze a ráció szemüvegén keresztül is képvisel értéket. Elromlott dolgok megjavulnak, emberek örülnek, értékmentés zajlik. Nem mellékesen akár jó hangulatban is telhet a szükségszerűség ideje.
Hadd fordítsak még egyet a dolgon! Gyuri bácsi után szabadon, Műhely:
Ez a föld a senki földje
Állandó lakója nincs
Nem köt itt senkit semmi népszokás
Divatos itt minden stílus
Halkan szól a jó zene
Ezernyi nyelven szól egy vallomás
Távozik
És érkezik
Itt mindenféle ember
Egyre száll a sok-sok gépmadár
