Én elmentem a vásárba készpénzzel... Swift vettem a vásárban félpénzen...
Kárikittyom, édes tyúkom....
Nem kell majd áznom, ha esőben megyek kenyér. Ez volt a legracionálisabb döntés, nem keveset túrtam érte az internet. Ráadásul vonóhorgos a kis drága és tekerősek az ablak. Már csak fel kell keresnem az önkormányzat, hogy a nevemre írhassák.
Ennyire azért nem ordinárés a helyzet, inkább sorsszerűnek érzem. Fatálisnak.
Remélhetőleg nem a végzetes, hanem az elkerülhetetlen értelmében. Persze érzem a szó borús árnyalatát, meg olyat is hallottunk már, hogy nomen est omen, no de majd meglátjuk. Állítólag ezeknél a karosszéria pusztul előszörre és a remény hal meg utoljára.
Most, hogy remélhetőleg kiszóviccbűnöztem magam egy időre, színt vallhatok. Valóban többeknek javasoltam már az “esztergomi atléta” /ismeretlen szerző/ tetszőleges permutációit például első autónak. Régóta sejtem azt is, lehet némi szellemi-érzelmi párhuzam köztem és a fekete öves japánbérencek közt. Tény, a SWIFT nagyon messze nem Supra, Skyline, MX5 vagy Lancer EVO, de még csak Corolla sem. Ezzel együtt nem hiszem, hogy mindössze a mi kutyánk kölykesége okán olyan gyakori szereplője a lakótelepi parkolóknak, talán úgy általában az utcaképnek is. Merem remélni, hogy nem tömeges autós seppuku áll a háttérben!
A szeppuku (jelentése ’hasmetszés’), vagy nyugaton elterjedt, az írásjegyek felcserélésével kapott másik nevén harakiri a japán szamurájok rituális öngyilkossága, amely a szégyentől való megtisztulást szolgálja. A szeppuku elkövetője dicsőséges halált hal, családjának nem kell szégyenkezni. Szeppukut csak szamuráj követhet el ura (a daimjó) engedélyével. Ha az elkövetett bűn nagyon súlyos volt, megtagadhatták a szeppukut a szamurájtól, és egyszerű kivégzésre ítélhették. Ebben az esetben szégyenétől nem szabadulhatott. /WIKIPÉDIA/
Muszáj megideologizálnom a döntést, melynek értelmében tulajdonosává váltam egy 28 éves, alacsony ütközésbiztonságú, kevés komforttal rendelkező, esztétikai és mechanikus kihívásokkal is küszködő, új korában sem sokra tartott néni-autónak.
Álljunk csak meg egy pillanatra! Basszus, a bácsi-autó a nagy tuti a megmondóemberek szerint. Akkor ezt most benéztem...
A tél viszont hideggel jár, a hideg pedig alapvetően nem barátja a kétkerekűeknek. Hisz tudjuk, fán nem lehet motorozni, de motoron lehet fázni. /bocs/
Nem lehet az idők végezetéig mások autóját amortizálni, legalábbis nem ildomos. Pici pénzért, ismerőstől, sokműszakis, épkézlábnak tűnő motorizált esőkabátot most sodort elébem az élet. Én pedig éltem a lehetőséggel.
Téligumis, akku garis, katalizátoros, rendesen fűtős. Indul, megáll, kanyarodik. Mi baj lehet?
Igaz, az alapjárat nem stabil, kicsit rángat fordulaton is, a műszerfal-világítás egyik égője kiégett, de ezeken kívül egyéb baját hirtelen nem láttam.
Nem lennék azonban legalább 1 danos teketóriás, ha nem vittem volna el a szerelőmhöz ránézésre. Állítólag az értékesítési ügynök alsegédhelyettessel (Tomi) ezt előzőleg nem közöltem, így igen meglepődött.
– Miért álltunk meg ennél a kapunál?
– Ránéz a szerelőm, ha nem gond.
– Ok, de meddig várunk még rá?
– Nekem azt mondta, hogy már itt van. Biztos mindjárt kijön, ezt a kipufogó hangot egy RS6-os Audi is megirigyelhetné.
Meglepő módon mesterünk jobbról, a járdán jelent meg, ránézett a gépsárkányra és szó nélkül bement a kapun, amit be is csukott maga mögött. Tomi kérdőn nézett rám, valamit mondanom kellett.
– Ránézett. Mehetünk! :)
Kicsivel később persze megvizslatta, de csak a küszöbök oxidációját és a fordulatszám problémát tárta fel komolyabb hibaként.
To be continued...
