Egyik délután… megyek az utcán… Ja, ez nem az. Az egy másik tál tészta. Egy másik színű ló, ahogy a Shakespeare-nek is tulajdonított angol mondás tartja. (a horse of another colour)
Mondjuk erre a célra én speciel egy másik idiómát véltem ismerni, de a Gógl nevű netcsicskám szerint olyan nincs is. Lehet, hogy a csetdzsípít kéne megkérdeznem? Annyira azért nem hat meg.
Én úgy mondom, hogy omlósz… 

… another cup of coffee.

Mindegy is. Nem az első és garantáltan nem az utolsó eset, hogy meggyőződéssel tévedek. Amúgy az ilyen tudatlanságok felszínre kerülése nem a legjobb érzés. Az egó szintjén legalábbis biztosan nem. Jókat lehet viszont röhögni rajta egy másik szinten. (Apropó! Mi lehet az a másik szint? Lélek, szellem, tudat, értelem? Ötletedet üzenetben várom.)

Tehát egyik délután kispálos hangulatban tette tiszteletét nálam egy kedves barátom. Tetszett a felütés, én is beszálltam. Idézgettünk, hamiskodtunk, szentimentalizáltunk. Jól éreztük magunkat.
El is határoztam, hogy fel fogom eleveníteni fiatalságom egyik zenei alapélményét. Aznapra terveztem a nosztalgiázást, de szokás szerint más irányba sodródtam.

Napok múlva jutott eszembe a foszlány, hazafelé bringázás közben:
…és kirándulok benne, mint egy bölény
akinek azért van a rezervátom

mert úgy szeret …, ahogy én…
úgy szeret …, ahogy ééén…

Hogy is van pontosan? Hiába ízlelgettem, forgattam fejemben a sort, nem találtam a hiányzó szót, pedig valami nagyon kellett volna oda.

Talán “lopni”?? Hát, a szótagszám stimmel és a hangalak sem sántít nagyon. De mit akar ez jelenteni? Úgy szeret lopni, ahogy én? Miért lop? Egyáltalán, ki az, aki úgy szeret lopni, mint Lovasi?

Nem tudom. Meg ugyan nem lepett a retrospekcionálásom kudarca, mert amit anno látomásos költészete útján elém tárt, azt még gyakran manapság sem látom biztosan.
Sebaj, majd belehallgatok, hátha mégis kiderül valami!

Este aztán el is indítottam az Ágy, asztal, TV albumot 1993-ból. Basszus! 30 éve még csak 11 voltam. Akkor persze még nem kultiváltam Kispált, de 3-4 év múlva intenzíven belekezdtem az ismerkedésbe.
Nem kicsit voltam anno boldog, amikor a másolt kazettát először a magnóba csúsztattam, hogy aztán lenyomhassam a PLAY gombot. Az pedig a cseresznye volt a tortai hab tetején, hogy az egyik jó kézügyességű osztálytársam még borítót is rajzolt a kazi tokjába nekem, csak úgy. (Rajzolt, érted?)

Jó volt hosszú idő után újra hallani a számokat. Kiderült, hogy fiatalon sokkal elfogadóbb voltam bizonyos szempontból, tágabb értelemben véve. Valószínűleg egyáltalán nem zavart, ha valamelyik dalszöveg részletét nem értettem. Lehetett az akár költői képek megfejtésbeli hiányossága, de konkrét szavak fel nem ismerése is.

Végre elérkezett a Rezervátom című dal!

“Berendeztem én már a világom
És kirándulok benne, mint egy bölény
Akinek azér' van a rezervátom
Mert úgy szeret lakni, ahogy én”

Öcsém! Én meg mit össze nem filóztam, hogy mire gondolhatott a költő! Mi járhatott Lovasi fejében, amikor azt a sort(/szót) meg sem írta…

Szóval “lakni”. Hát… Már nem azért, de így sokkal kevésbé gondolatébresztő.
Kedves András, kicsit azért örülök, hogy mégsem lopsz sem Te, sem a lírai én.
Kínomban egészen vad dolgokig jutottam a spekulálásban. Mindazonáltal megengedtem magamnak, hogy hangosan felnyerítsek (a fűben) egymagam.

Apró öröm az életben, amikor önfeledten tudsz röhögni a saját hülyeségeden.

Miután alábbhagyott a szűkkörű vigasság, mégsem hagyott nyugodni a dolog. Rákerestem a dalszövegre és elkezdtem további szavakat behelyettesíteni az asszociációs hálómból.
Kezdett fura hangulata kerekedni a szövegnek és végül így nézett ki:

Berendeztem én már az országom 

És kirándulok benne, mint egy gödény, 

Akinek azér' van a rezervátom

Mert úgy szeret lopni, ahogy én

Elsétálnék én a Kerítésig, de

Nincs azon túl kedves a szememnek

Gondoltál már arra, hogy bármilyen egyezés a valósággal akár a véletlen műve is lehet?

(Képes erre a romantika még így, haldokolva is…
…bár épp kihalt az előbb és minden a szigorú erőt ünnepli.)