„Az írás stresszcsökkentési stratégia" -hallottam az imént egy podcastben. Cukrozott cirkuszi citromcsibecombcsont, ezt meg a fejemben. Jó, mi?
Japánkakas is létezik, meg citromcápa, ráadásul sarlós is. Kalapácsos is akad, a pörölycápa. Erről ennyit.
A podcast témája viszont megragadott.
Azt is elmondták, hogy „az írás jót tesz a testi egészségünknek (is). Ahogy elkezdünk írni, a vérnyomásunk csökken, mintha relaxálnánk. Krónikus betegség esetén mérhetően csökken a feszültség és stressz szintje…
Az írás egy olyan stresszcsökkentési stratégia és lehetőség, ami gyakorlatilag bárki számára, bárhol elérhető.“
Szóba került a mindfulness, a tudatos jelenlét (megélése) is. Erről vajmi keveset tudok, bár az idegen kifejezéssel párszor találkoztam már. Egyelőre azonban hagyom, hogy csak úgy sodródjak az információs árral. Ha van vele dolgom, valószínűleg úgyis egymásra találunk majd.
„A teljes figyelmemmel ott vagyok, ahol vagyok, és arra figyelek, amit csinálok” - mondta a fickó. Jé, nekem éppen ez a FLOW. Lehet, hogy mégis kapisgálok ezt-azt? Idővel talán kiderül, vagy jön másik divat.
Elgondolkodtam, vajon nekem kell-e stresszt csökkentenem. Nos, nem is tudom…
Vajon lehet-e tényleg igaz, hogy nem?
Gyanús. Gyorsan rá is guglizok a stresszre. Nagyjából 7 140 000 találat 0,31 másodperc alatt. Ezt adja “barátunk” a stressz szóra keresve.
A boldogság csak 6 640 000 találatot kapott.
Mondom én, hogy gyanús. A kacsa a stressz felé harap, nincs ezen mit szépíteni. Ja, a kacsacsőrre gondolok. Nem, nem az ausztrál kloákásra és nem is a humanoid emlősök túltolt plasztik sebészeti eredményei járnak a fejemben. A relációs jel, amiről szó van itten, kérem szépen. Az, amelyik a nagyobb felé “tátja a száját”.
Stressznek tehát lennie kell, de hogy is ne lenne, mikor olyan rosszul alszom. Vagy éppen a sztressztől alszom rosszul? Melyik volt előbb, a kacsacsőrű emlős, vagy a tojás(a)? Klasszikus enigma. No, persze nem a 2014-ben először sikeresen teljesített tesztjéről is híres Alan Mathison Turing által lefülelt német kód. Az egy másik tál tészta.
Apropó! Aki elém tárja elég jó tippjét, hogy miért juthatott most eszembe a Voight-Kampff teszt, az vendégem egy újabb feladványra. Na jó, lehet sör/kávé/kofola is, vagy egy vagányabb gumicukor.
De hagyjuk is ezt a stressz témát, mert már teljesen rágörcsöltem! Foglalkozhatnánk inkább azzal, hogy miért fogalmazok szöveget, hallgatok zenét és táplálkozok szimultán, miközben az internetes keresőóriás motorját is pörgetem rendesen.
ADHD? Kecsegtetően hangzik, 841 000 000 találat.
Ingerfüggőség? Nagyjából 74 találat (0,27 másodperc), akkor ez biztosan nem lehet. Sebaj, annyi lehetőséget rejt még az élet. („Nem jöhet be mindig az összes húzás, ezért kell neked a kib@szott szúrás” Lóry, Ganxsta Zolee és a Kartel: BOOM a fejbe! 1995 Egyenesen a gettóból /28 éve!/)
Az megvan, hogy valamiért kézbe veszed az okostelefont, de negyedóra(/félóra/másfél óra) múlva még mindig nem azzal foglalkozol, amiért valójában tapizni kezdted, de legalább már jól el is felejtetted? Ha fekete öves vagy, akkor további önnyomasztást is bezsebelhetsz a talonba tett újabb utánanézni valókkal. Ötnél több danosok a szosöl médija sztrádáján kötnek ki szénné frusztrálódva, amiért másoknak mennyivel jobb az élete.
(„Mert az a valami, hogy ha leszel valaki. Tudod én sem voltam soha amerikai sztár.. már szerintem nem is leszek... a Fekete Vonatra váltottam jegyet" Fekete Vonat: A város másik oldalán 1999)
Jut eszembe, most van most. Nem a film. A nagybetűs MOST. Most! Érted? Ha nem, akkor lassíts le egy pillanatra! De tényleg!
…
Mit csinálsz éppen? Miért? Mi vesz körül? Hogy érzed magad?
…
Itt klasszikus zene, lemenő nap fénye, étcsoki utóíze és mosoly.
Elégedettség. 5 790 000 találat, mégis nyert.
Stresszcsökkentési stratégia, mondd ki gyorsan! Újra!
Mosolyogsz?
Ha igen, máris nyertünk. ;)
Ui.: Amúgy meg mennyi különböző jelentéssel bír a kacsa! Kamu, vizeletgyűjtő, Citroën, kacsakő és a szőlő kacsa.
Idegállapot - neuropszichológiai podcast by Szűcs Izabella (Szondy Máté)
https://tyukudvar.blog.hu/2011/10/19/a_japankakas
Mindfulness, 249 000 000 találat, megkerülhetetlennek tűnik
Kispál szám is jutott eszembe, de már nem tudom, melyik és miről :) Legyen mondjuk az Ágy, asztal, TV