A pultot támasztottam, amikor hangos szóra lettem figyelmes. A hang után kutatva, az emeleten egy srácot vettem észre. Egy számomra takarásban lévő alak fölé hajolva bizonygatta hevesen az igazát. Áldozata megadóan tűrte az indulatos fejmosást. Tovább vizsgálva a helyzetet egyre valószínűbbnek tűnt, hogy ellenkező neműek, és a lánynak az elfogyasztott italok bódító hatása is segít a csöndes beletörődésben.

Gondolkodó ábrázatomat megint félreérthették, mert váratlanul egy feketébe öltözött fiatal lány kezdte bizonygatni nekem, hogy az erőszakos győzködés alatt álló csaj a barátnője és higgyem el, hogy neki éppen arra van szüksége. Nem szálltam vitába a határozott hölgyecskével. Biztosítottam róla, hogy elfogadom a helyzethez kapcsolódó mélyebb kompetenciáját és nem kívánok fogadatlan prókátoraként fellépni a látszólag mégiscsak sínylődő társának.

- Ha már ilyen jót beszélgettünk, igazán elárulhatnád, hogy kihez volt szerencsém.

- Virág vagyok.

- Nem lehet igaz! Mégiscsak megtudtam, hogy ki az a Virág, akit órákkal ezelőtt rajtam is kerestek?

A lányka meglepődött, majd zavartan elmosolyodott. Valószínűleg nem számított arra, hogy párbeszédünk ilyetén fordulatot vehet. Sokkal többet nem is társalogtunk, szépen visszazökkentünk saját dimenzióinkba. Ő csatlakozott a többi fiatalhoz, én pedig hátat fordítva az emeletnek ismét a barátaim körében folytattam a szórakozást.
Nem kisebb tétje volt ugyanis baráti kvaterkázásunknak, minthogy minél nagyobb röhögést (nyerítést) kapjunk marhulásaink jutalmául. Folytatódott a régi sztorik felemlegetése, újabbak bedobása és egymás folyamatos ugratása.

Egyszercsak kivágódott mögöttem a bejárati ajtó és kisebb csapat fiatal ömlött be. Hátrafordulva ismerős arcot pillantottam meg.

- Szia, Virág! csaptam le a lehetőségre.

Virág ezen úgy meglepődött, hogy hosszú pillanatokig csak a szempilláit volt képes mozgatni tágra nyílt szemei előtt. Barátnőjéhez hasonlóan valószínűleg ő sem hanyagolta el a rockkocsma forgalmának növelését. Teljesen értetlen ábrázatán cimborám akkorát derült, hogy a röhögéstől nem is követtük tovább a jelenetet. 

Békésen fogyasztottunk és nyerítgettünk a továbbiakban is, ám egyszer csak hangok érkeztek a lépcső felől. Oda is kaptuk a fejünket. Lassan botorkálva egy meglehetősen elcsigázott lány jelent meg, mögötte Virággal. Utóbbi terelgetni próbálta megtört társát, mérsékelt sikerrel. Közben a környezetét és istápoltját is arról győzködte, hogy minden rendben van, de legalábbis lesz, csak sikerüljön kijutniuk. Vélhetően a korábbi kiabálás passzív alanyához volt szerencsénk.
Meg-megtorpantak, de viszonylag folyamatos volt törekvésük a bejárati (kijárati?) ajtó irányába. Az első lány adta az elánt, Virág az irányt. Odaérkezve kissé hátrálniuk kellett, hogy Virág azt befelé kinyithassa, majd újabb lendülettel vetették magukat a külvilág irányába.

Nem lett volna ezzel semmi baj, ha Virágnak sikerült volna eléggé kitárnia az ajtót, de a túlzott igyekezet okán idejekorán kezdték meg a kitörési kísérletet, aminek a csak félig nyitott ajtószárny éle a csüggedt lány homlokán vetett nagy robajjal gátat. Kívülről ez úgy nézett ki, mintha Virág kerek-perec belefejeltette volna barátnőjét az ajtóba.

A lány lassan, de különösebb indulat nélkül, résnyire nyitott szemekkel motyogta, hogy 

bevertem a fejemet az ajtóba

miközben komótosan távoztak a helyiségből. A pillanatnyi ijedtség helyét így szerencsére gyorsan a megkönnyebbült, könnyes nevetés vette át.

Képek: Christel SAGNIEZ-Pixabay, Unsplash

Ui.: egyes források szerint Virág inkább bosszúsan, ingerülten reagált köszöntésemre, de végső soron is a fent említett reakciót váltotta ki belőlünk. Mivel magam is hozzájárultam a forgalomnöveléshez, így elképzelhető, hogy a szubjektív megélésem eltérhetett a valóban történtektől, de talán nincs is ennek jelentősége. Néri Szent Fülöp óvja a humorérzék(elés)ünket!