A rövid gomolygást robbanásszerűen ködfelhő váltotta fel. Olyan, ami eltakarta a teljes első szélvédő látómezejét. Akkor már utasításba adtam, hogy szedjék össze a legfontosabb holmijaikat és amint sikerül félreállnom az autóval, azonnal hagyják el a járművet a jobb oldalon és húzódjanak biztonságos távolságra. Lelki szemeim előtt már az iroda előtt korábban kigyulladt szegény kis Peugeot emlékképei peregtek. Közben én is a legfontosabb motyók számbavétele mellett próbáltam az út szélére navigálni a felhőbe burkolózott gépsárkányt. Kipattantunk a kocsiból és nyugodt, de ellentmondást nem tűrő attitűdöt színlelve távolabb küldtem a kis csapatot. Én azért valamivel közelebb maradtam az eseményekhez, miközben egy hasonló korú autót is leparkolt mögöttünk valaki.

Fiatalok szálltak ki, és a segítségüket ajánlották fel készségesen. Porral oltóban gondolkodtam, de sajnos nekik sem volt, egyikük viszont a motortér felnyitását szorgalmazta. Másikuk éppen ellenkezőleg, az esetleges tűz oxigénhez jutását próbálta volna megakadályozni a nyitási kísérlet szabotálásával. Én a teljes tanácstalanság zsibbasztó ölelésében egy rövid ideig csak szemlélője voltam a történéseknek. A bátrabbik segítő meggyőzött minket, hogy az nem füst, nézzük csak be a lemez alá. Bizonytalan kézzel megkerestem a kallantyút, aztán felpattintottam a gépház tetejét. Pár másodpercig semmit sem lehetett látni a ködtől, aztán az agilisabb srác már adta is a diagnózist. Elrepedt a vízcső, nincs itt nagyobb baj! Ahogy egyre többet lehetett látni, én is észrevettem a 6-8 centis nyílást a gumicsövön és a szétfröcskölt vizet a motortérben. Sajnálattal megállapítottuk, hogy egyikünknél sincs vízcső, így fájó búcsút vettünk egymástól. Mindössze még egy rozzant pickup állt meg nekünk, de csak a füstölő járműről szóló bejelentést ellenőrző civil ruhás tűzoltó lehetett a sofőrje, segíteni sajnos nem tudott. 

Somlóvásárhely határában elszánt telefonálgatásba kezdtem, kevés sikerrel. A szerelőm is csak a vízcső kendácsolás-szintű reparálására tudott ötleteket adni. Kérésére ellenőriztem a motor indíthatóságát, meglepően könnyedén. A nagy forgalom miatt úgy döntöttem, hogy muszáj biztonságosabb helyre húzódnunk, ezért már egy kicsit nehezebb indulással, de minimális terheléssel eltipegtem a közeli kereszteződéshez és jobbra kanyarodtam, Somlóvásárhely temetőjének parkolójába. Mivel a telefonálástól nem javult a helyzet, hidratáltam magam és a többieket hátrahagyva nyakamba vettem a falut. Egy kis bandukolás után becsengettem az első házba. Vasárnap délben sok jóra nem számítottam, de nem volt vesztenivalóm. A fickó is kiemelte a szerencsétlen időpontot, de nagyjából útba igazított, mehettem a falu másik végébe. Valójában csak annyit sikerült megjegyeznem, hogy a vasútállomásnál már nem leszek messze, csak ide-oda kell kanyarodjak és a sok autóról majd felismerem a szerelő házát.

Meglett az állomás, de kissé elbizonytalanodtam a helyes iránnyal kapcsolatban. Addig egy teremtett lélekkel nem találkoztam, viszont egy udvarba betekintve folyamatban lévő traktorbütykölést véltem felfedezni. Idősebb férfi nézte a fiatalabbat, ahogy az a koros technikával küzdött. A megfelelőnek tűnő pillanatot kivárva kapcsolatfelvételt kezdeményeztem az idegen civilizációval. Az öreg ért rá figyelni, a fiatalabb továbbra is kitartó harcot vívott. Előbbi nem igazán hatódott meg a történetemtől, időközben pedig még ugatós kutya és quad-os kisgyerek, valamint kölcsönhatásuk is színesítette a helyszínt.