Szokásos útján tartott hazafelé a férfi. A munka végeztével az unalomig ismert környéken szinte gépiesen haladt, jóformán csak a forgalomra figyelt fél szemmel. Mint általában, a gondolataival volt elfoglalva. Az egyik kereszteződésnél mégis ismerősnek tűnő arcra lett figyelmes. Gépiesen köszönt és hajtott tovább.

A már régóta nem működő sarki közkifolyó megint odavonzotta tekintetét, ábrázata komorra váltott. Többször megállt már fényképeket készíteni, de sosem lett elégedett. Gyermekkori emlékeit próbálta megeleveníteni a képek segítségével, de sehogy sem sikerült. Igaz, többször is átépítették azóta az ivókutat, viszont nem olyan mértékben, hogy lehetetlennek tűnt volna a vállalkozás. Mégsem sikerült. Többször feladta már, majd mégis újra próbálkozott. Az előtt pedig egyenesen értetlenül állt, hogy a Google térképen nem is szerepelt a hely.
Megtörtént a hiányzó hely hozzáadása, már csak pár igazán jó kép kellett a 7. szintű helyi idegenvezetői státuszhoz méltó bejegyzéshez. Valahogy mégsem sikerült. El is határozta, hogy elengedi a dolgot.

Már maga mögött hagyta a kutat, amikor szinte önkéntelenül visszafordult és a telefonja után nyúlt. Talán abban reménykedett, hogy végre sikerül megtalálnia azt a perspektívát, ami meghozza lelki békéjét. Új látószögeket keresett a fotózáshoz, megpróbálta a templomot is a képbe komponálni. Ahogy elmélyülten szemlélődött, váratlanul odalépett hozzá valaki. Az idegen széles mosollyal köszöntötte a nevén. A hirtelen eszmélés és a pillanatnyi bizonytalanság után rájött, hogy a korábbi, ismerősnek tűnő arc állt előtte, de már nem csak annak tűnt. A göndörös haj és a jellegzetes mosoly felfedte gazdája kilétét, régi ismerősök álltak egymás előtt.

A fiatalabb – engedve belső késztetésének – kezdte a beszélgetést. Közös ismerősöket, sörözéseket, együtt lógásokat elevenített fel. Ahogy egyre oldottabb lett a hangulat, előhozakodott az őt még inkább foglalkoztató dologgal. Felidézte azt a nyáresti kocsmázást, amikor megfogadta, hogy gyerekkora két jelentős és hozzá fűződő emlékét egyszer meg fogja osztani vele.
Nagy átéléssel mesélte a húsz évvel azelőtt történteket. Érzékletesen előadta, hogy milyen jól esett neki, amikor a Körösön úszva nem tudta tartani a tempót és lemaradt a csapattól, a másik pedig visszafordult érte. Azt is elmondta, hogy milyen nagyra értékelte, amikor szerelmi csalódása a gúny helyett megértésre talált az akkor szintén diáknál.

Miután így eleget tett korábbi fogadalmának, még néhány könnyed mondat után elváltak útjaik.
A meglepett férfi hazaindult. Már nem csak a kút emléke gomolygott a fejében. Kissé össze is zavarodott.
Szeretett volna méltó módon megemlékezni, ám legjobb igyekezete ellenére sem sikerült. Többször nekifutott, de be kellett látnia sikertelenségét.
Abban a hangulatában találta meg életének két másik momentuma, amikre már nem emlékezett. Valaki másnak mégis fontos volt. Az is, hogy megossza vele.

Ilyen lenne, amikor az élet az egyik kezével ad, a másikkal elvesz?