Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
Ő, méregből s mézből összegyűrve.
Mégis miért vonz? mert az íz sajátja,
Míg bűne a konyháé, mely szülte őt.

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Jóllakottsággal játszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt hasának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.

Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a gyomor legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint a korgás önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem bújai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy megeszlek, te édes mostoha!

Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Sül a hús, enyhítse étvágyam!
Ahol én fekszem, az az én ágyam.

Ha rajtunk múlás űli már torát,
Te megmaradsz s míg új jajokkal ég
Az új kor, nékik is zengsz, hű barát:
"Igaz szépség s szép igazság! - sohse
Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!

Special thanks to Madách Imre, Csokonai Vitéz Mihály, József Attila, John Keats, Tóth Árpád